Site menu:

Ciszter

cimer
Köszöntjük honlapunkon. Iskolánk,
a Zirci Apátság székesfehérvári gimnáziuma - a város legrégibb és legnagyobb középiskolája...






Kiemelt híreink


Diákjaink szépen szerepeltek különböző versenyeken

A Helikon országos művészeti biennáléról iskolánk kiemelkedő eredményekkel tért haza:


- Diós Kata és Bene Dániel a könnyűzene kategóriában dicsérő oklevelet kapott
- bronz minősítést szerzett a női karunk és a vegyeskarunk, valamint Zsédely Tamás (9.a) és Horváth Janka (10.b) komolyzene szóló kategóriában
- ezüst minősítéssel végzett a Pacsirták együttes és a Ciszterci vonóskar
- különdíjjal tüntették ki Fekete Pétert  népdal szóló kategóriában (10. b)
- arany minősítéssel végezte a versengést a Virtus néptánc formációnk (Fekete Péter, Östör Ákos, Szabó Zsombor 10.b), valamint modern tánc szóló kategóriában Kiss Róbert (9.b)

A kategória legjobbjának a népzene kategóriában a zsűri az Orosz Bence - ifj. Orosz Ágoston párost ítélte, és kategóriadíjjal jutalmazta.


A LADIK Médiavetélkedő megyei fordulójára az induló közel 50 csapatból mind a két csapatunk bejutott.

Az ALKIMISTÁK csapata 3. helyezett lett. A csapattagok a 8.b osztályból kerültek ki:
Galambos Mónika; Lengyel Rita; Szendrei Dóra; Tóth Eszter; Varga Réka

A CSOKI-FUDZSI csapat a 8.a-ból  egy nagyon szoros küzdelem után, a 2. helyet szerezte meg!
Dobai Edina; Fejér Dániel; Kovács Nóra; Vitális Ádám; Zámbó László
Felkészítő tanáruk Berzéné Bezdán Erika.


A Katolikus Iskolák Fizika Versenyén Egerben  az otthoni kísérlet feladattal az első korcsoport 3. díját nyertük el. Egyéni feladatmegoldásban Pesti Donát (8.b) az első korcsoportban 3. helyezett lett. Felkészítő tanáruk Szénásy Zoltán.
 
Az Eötvös József szónokverseny területi elődöntőjén 3. helyezést ért el és ezzel az országos döntőbe jutott Karamusko Nikolett 11.c osztályos tanulónk. Felkészítő tanára Lőrincz Tamás.
 
A várpalotai Miénk a vár! történelmi vetélkedőn 1. helyezést ért el a Pothárn Fanni Sára, Parais Réka, Szabó Regina összetételű csapat, mindhárman a 10. a osztály tanulói. Felkészítő tanáruk Dr. Sziráki Szilvia.


Megyei Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny döntőjében I. kategóriában ért el 2. helyezést Horváth Janka (10.b). Felkészítő tanára Novákné Gémes Margit.

A Fejér Megyei Középiskolások Matematikaversenyének döntőjében iskolánk diákjai közül Sebestyén Ágnes (9.b) valamint Igari András (10.b) dicséretben részesült, Angyal Péter (10.a) pedig 1. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Ferenczy Sándor és Czecherné Friedl Angéla.

A Zentai Úti Általános Iskolában rendezett mondamondó versenyen Lakatos Domonkos (6.b) 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára Erdei Gabriella.

Az Országos népdaléneklési verseny megyei elődöntőjéből az országos döntőbe jutott a Pacsirták csapat és Fekete Péter. Felkészítő tanáruk Vadányi Orsolya.

 
(2012.05.07)


Az idei évben érettségizőknek szóló tájákoztató

Közép szint

Emelt szint

 
(2012.05.02)


Felvételi jegyzék a 2012/2013-as tanévre

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

A felvételi eljárás iskolánkban befejeződött. 

A hivatalos felvételi jegyzék letölthető innen.

 
(2012.04.19)

Meghívó a nemzeti ifjúsági találkozóra Csíksomlyóra

Kedves Diákok!


Csíksomlyón hagyomány a Csíksomlyói Ifjusági Találkozó, a CSIT, amit idén augusztus 15-én és azt követően rendeznek 18-ig. A CSIT ma még az erdélyi fiatalok találkozója. Sokat jelentene, ha nemzeti mozgalommá szélesedne! Különösen szép ebben a találkozóban az, hogy a fiatalok különféle településekről napokkal előbb indulva gyalogosan zarándokolnak a székelyek, magyorok szent helyére.

    Erre szeretnénk meghívni a magyar fiatalokat. Arra hívjuk őket, hogy néhány napos járóföldről gyalog érkezzenek Csíksomlyóra és maradjanak együtt egy felemelő találkozón, a nemzet ifjúsági találkozóján. Az idén lesz az első nemzeti ifjúsági zarándoklat Csíksomlyóra, augusztus 15-ére Nagyboldogasszony ünnepére, ami része az ifjusági találkozónak, s amely a gyalogos zarándoklattal kezdődik és augusztus 18-ig tart.

    Részletesebb tudnivalókban, a szervezésben és technikai kérdésekben a Mária Út (www.mariaut.hu) önkéntesei minden segítséget megadnak.

A kijelölt felelős: Katona Ildikó

e-mail: katona.ildiko(kukac)mariaut.hu

Székely János

püspök

 
(2012.04.19)


Áldott ünnepeket kívánunk 

Felvirradt ismét húsvétnak ünnepe,

A feltámadásnak dicső szép ünnepe.

Mikor mennyei kéz nyitotta meg a sírt,

Fényes angyalok hirdettek örömhírt.

Nincs már itt az Úr,

Bizonnyal föltámadt,

Csüggedő szívekből szálljon el a bánat!

Az öröm ünnepén, hogy felfrissüljetek,

Egy kevés vízzel öntözlek titeket.

Újuljon meg tőle testetek, lelketek,

Hit- remény- szeretet lakozzék bennetek!

 

 
(2012.03.31)

 

Ideiglenes felvételi jegyzék a 2012/2013-as tanévre

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!


A felvételi eljárás iskolánkban befejeződött. Az általános iskolai eredmények, az írásbeli és szóbeli felvételi eredmények alapján kialakultak az egyes tagozatok ideiglenes rangsorai. Azokat a tanulókat akik több tagozatot is megjelöltek, az elért pontszámaikkal minden tagozaton rangsoroltuk. Ha egy tanuló egy előrébb megjelölt tagozatra felvételt nyer, akkor a többi tagozatról kikerül, ezáltal a sorrendben alatta levők feljebb kerülnek. Végleges eredményt április 25-ig küldünk névre szólóan minden jelentkező tanulónak és az általános iskolának. Csak a levél kézhezvétele után van lehetőség fellebezési kérelmet benyújtani, ha mégsem nyert felvételt a tanuló.

8. évfolyamos

                Tagozatkód 01 (reál tagozat)

                Tagozatkód 02 (humán tagozat)


4. évfolyamos

                Tagozatkód 03 (reál tagozat)

                Tagozatkód 04 (humán tagozat)

 
(2012.03.12)

Diákigazolvány igénylése

  A diákigazolvány igénylése megváltozott a mellékelt dokumentumban megtalálható ennek a leírása.

                Diákigazolvány igénylés

 
(2012.03.12)

Aranyosszéktől Partiumig

A Caritas és amor itthoni négy előadása után felkerekedtünk, hogy Erdélybe is elvigyük a színdarabunkat és annak üzenetét.  A negyvenkét fős társaság olyan négy napot töltött együtt, amely után hazaérve mindannyian úgy éreztük: nem bánnánk, ha azonnal minden kezdődhetne elölről. Utunk során meglátogattuk Nagyvárad nevezetességeit, kirándultunk Körösréven, március idusát Torockón ünnepeltük, megmásztuk a Székelykő ormait, közelebbről szemügyre vettük a tordai belvárost és a sóbányát, a megemlékezés koszorúit helyeztük el a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, Kolozsváron a Házsongárdi temetőben, majd körülnéztünk Szatmárnémetiben. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy nemcsak a tordai sóbánya Visszhang-termében vertünk nagy visszhangot, hanem előadásaink színhelyein is…

Köszönjük a minket meghívó Hám János Római Katolikus Iskolaközpontnak, a Báthory István Elméleti Líceumnak és minden kedves támogatónknak, hogy ezt a körutat lehetővé tették számunkra!

A programot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet is támogatta.

http://www.szatmar.ro/Caritas_et_amor/hirek/48774
 
(2012.03.20)

 

Curie országos kémiaverseny

 

    A Curie országos kémiaverseny területi (Bp) fordulójába 21 tanuló jutott tovább.  A fotón a csapat: 7-10. évfolyamos diákok, valamint a felkészítő tanárok: Takácsné Kovács Anikó, Rideg Gabriella, Dr. Kadocsa Istvánné.

A területi forduló legszebb eredményei:
          Angyal Péter 10.a: 1. helyezés
          Papp Ábrahám 8.a:  5. helyezés
          Kiss Benjamin 8.b:   10. helyezés
          Ivanics Berta 7.b:   10. helyezés.
 
 
(2012.03.12)

Caritas et amor


(2012.03.02)  


 

Apor Vilmos vértanú püspök

  
     Szénásy Zoltán tanár úr részt vett Boldog Apor Vilmos vértanú püspök születésének 120. évfordulójára rendezett ünnepségen.
Élménybeszámolóját itt olvashatjátok.



(2012.03.07)
 

Csíksomlyói búcsú

 

   Csíksomlyó és erdélyi utazás.

A részletek itt.


(2012.02.27)


 

Aggetleki kirándulás

 

    Aggtelek, Jósvafő,  Kassa, Lilafüred, Miskolctapolca.
 
A részletek itt.
 

(2012.02.27)


papa 

Kérdezzük meg nagyszüleinket, dédszüleinket

Megjelent az Életút című pályázati felhívás




„A bölcsek szelíd nyugalma ömölt szét
Szépmívű arca évötvözte lapján,
Köszöntött, és én elmerengve néztem.”

Tóth Árpád megkapó sorai szüleinket, nagyszüleinket, a dédszülőket juttatja eszünkbe. Ugyan ki nem merengett már el így, ha csak egy pillanatra is, az idősek ráncos ábrázatán fürkészve a múltat, kutatva a forrását annak a megmagyarázhatatlan egyenes tartásnak, nyugodt jóságnak, amely kizárólag az élet alkonyán járó ember sajátja? Ugyan kit nem foglalkoztatnak azok a titkok, történetek, amelyeket ezek a tiszta tekintetek hordoznak, s miért mulasztjuk el mégis megkérdezni őket? Most itt a lehetőség: üljünk le a múlttal, a történelemmel egy percre, s hallgassunk történeteket, életutakat, meséket, sorsokat. Kérdezzük meg az időseket!

Pályázati témakör:

  • személyes múlt egy-egy eseménye,
  • életút,
  • történelmi pillanat megírása,
  • emlékezetes pillanat megírása.
A pályázati dokumentáció letölthető a www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium és a www.ncsszi.hu honlapokról.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a Pályázatkezelő ügyfélszolgálatától kaphatnak az (1) 237 6782-es telefonszámon, valamint a palyazat@ncsszi.hu e-mail címen.

(2012.01.16)
Tündérszó 

Tündérszó meseíró pályázat 2012

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház már harmadszor hirdeti meg Tündérszó Nemzetközi Meseíró Pályázatot. A pályázatra a világ bármely országában élő 8–15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várják postai úton vagy e-mailben, csatolt dokumentum formájában 2012. április 15-ig. A pályázatra az 1997. január 1-je és 2003. december 31-e között született gyermekek négy példányban elküldött meséit fogadják.

További tudnivalók: www.ggmuvhaz.hu

+36 22/501-161; ggmuvhaz@gmail.com


(2012.01.16)


ciszter

Utazás Apor Vilmos nyomdokain



 


Program letölthető innen.
(2012.01.09)


ciszter

Ciszterci gyökerek XVII


Irány a normannok és a bretonok földje
 
Lelki vezető: Brückner Ákos Előd

Program letölthető innen.
(2012.01.09)

 

Angyal Péter

Gratulálunk!

Angyal Péter 10. a  osztályos tanulónk a
Nemzetközi Junior Természettudományos Diákolimpia magyar válogatóján
első helyezettként jutott be a 2012-ben Dél-Afrikai Köztársaságban megrendezett
  világversenyre, ahol
ezüst minősítést szerzett.
A Fehérvár Tv által készített riport itt érhető el.

Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!

  (2011.12.13)